Profile
Izraelita vallásúak csak az 1840-es évek elejétől kaphattak letelepedési engedélyt szabad királyi városokba, így nem meglepő, hogy az 1827. évi népesség-összeírás szerint Szolnok 10 460 lakosából mindössze 145-en vallották magukat izraelita vallásúnak. A század közepén azonban gyors ütemben nőtt a beköltözők száma, az 1850-es évek elején már mintegy 300 főből állt a közösség, amelynek vezetője Böhm Vilmos volt. Miután 1850-ben megalakult a hitközség, a mai Pelikán Szálloda helyén felépült az első zsinagóga is: egy egyszerű kivitelezésű, díszítőelemektől mentes, egyemeletes épület.
A 19. század második felét az aktív hitélet, a gazdasági erősödés és a kulturális fejlődés jellemezte. Megalakult a Szentegylet (Schevra Kadisa), majd 1868-ban a Szolnoki Izraelita Nőegylet, amelynek célja a jótékonykodás, az özvegyek és árvák támogatása, a szegény sorsú menyasszonyok segítése volt. Ám ez az év más szempontból is jelentős, ugyanis Szolnok ekkor vált hitközségi székhellyé, a jászsági és a nagykunsági mellett Heves és Borsod hitközségei is a városhoz kerültek. A század végére a saját költségen fenntartott, általuk vezetett elemi iskola mintaintézménnyé lett, melynek megye szerte jó híre volt. De a gyors ütemű fejlődést mutatja az 1891-ben átadott ezer kötetes kizárólag magyar nyelvű ifjúsági könyvtár felállítása is.
Ekkoriban merült fel egy új, nagyobb zsinagóga építésének gondolata is. A tervezgetést néhány évvel később tettek követték, és 1898 tavaszán a város által adományozott telken Vaskovics Antal ceglédi mester megkezdte az építkezést. A nagyméretű, neológ zsinagógát néhány hónappal később, 1899 augusztus 29-én szentelték fel. Az épületet Baumhorn Lipót tervezte, akinek nevéhez számtalan, a 19-20. század fordulóján felépült magyarországi zsinagóga köthető. Életművének egy viszonylag korai darabja a szolnoki, téglalap alapú, központi kupolás épület, amely a polgárosodó, újítani vágyó zsidó közösség igényeit mutatja. A városi környezetbe már beilleszkedett, vallási reformokat sürgető, valamint a hagyományokhoz szigorúan ragaszkodó ortodox közösségek közötti szakadásra hazánkban 1868-ban került sor. Bár a szolnoki zsidóság zömmel az újítások mellett foglalt állást, mindkét fél kompromisszumkésznek bizonyult, nem folytattak évekig tartó vitákat, így az országos tendenciák ellenére szakadásra nem került sor a városban. A megállapodás értelmében a kis létszámú ortodox közösség külön imaegyesületet alakított és továbbra is a régi zsinagógát használta. A reformok támogatói pedig birtokukba vették a Tisza-parton álló dekoratív épületet, amelynek belső tere már az új eszméket tükrözi. A díszes és ünnepélyes belső megjelenés mellett az újítások közé tartozott például az egyházi zene, énekkarral és orgonával (amelyen az első időszakban a szomszédos református templom orgonistája játszott).
A századfordulót követően tovább folytatódott a település zsidó hitközségének gyarapodása, míg más városokban folyamatosan csökkent, addig Szolnokon egyenletesen nőtt az izraelita vallásúak száma. 1936-ban megalakult a Menóra Ifjúsági Önképzőkör, valamint az Ifjúsági Kultúregyesület, 1933-39 között pedig szépirodalmi és társadalmi folyóiratot jelentettek meg Hitélet címmel. A zsinagóga épülete mellett 1932-ben átadták a Mártírok Templomát, majd 1935-ben a kultúrházat.
A virágzó hitközségnek a második világháború vetett véget, az akkor Szolnokon élő izraelita vallású személyek közül körülbelül 800-an vesztették életüket a holokauszt során. Ez, valamint az 1940-50-es évek kivándorlásai oly mértékben lecsökkentették a közösség létszámát, hogy már nem tudták fenntartani a zsinagógát, így az értékesítés mellett döntöttek. Az 1960-as években a város megvette az épületet, felújíttatta, és 1972 óta Szolnoki Galéria néven a Damjanich János Múzeum kiállítóhelyeként főképp képzőművészeti tárlatoknak ad otthont. A régi, ortodox zsinagógát a háború után lebontották, az egykori kultúrházban pedig a Tisza Mozi kapott helyet. Napjainkban egyedül a Mártírok Temploma látja még el eredeti feladatát, a megfogyatkozott szolnoki zsidó hitközség emellett egy kisebb imatermet használ összejövetelein.
Térkép
Sorry, no records were found. Please adjust your search criteria and try again.
Sorry, unable to load the Maps API.
Leírás
Izraelita vallásúak csak az 1840-es évek elejétől kaphattak letelepedési engedélyt szabad királyi városokba, így nem meglepő, hogy az 1827. évi népesség-összeírás szerint Szolnok 10 460 lakosából mindössze 145-en vallották magukat izraelita vallásúnak. A század közepén azonban gyors ütemben nőtt a beköltözők száma, az 1850-es évek elején már mintegy 300 főből állt a közösség, amelynek vezetője Böhm Vilmos volt. Miután 1850-ben megalakult a hitközség, a mai Pelikán Szálloda helyén felépült az első zsinagóga is: egy egyszerű kivitelezésű, díszítőelemektől mentes, egyemeletes épület.
A 19. század második felét az aktív hitélet, a gazdasági erősödés és a kulturális fejlődés jellemezte. Megalakult a Szentegylet (Schevra Kadisa), majd 1868-ban a Szolnoki Izraelita Nőegylet, amelynek célja a jótékonykodás, az özvegyek és árvák támogatása, a szegény sorsú menyasszonyok segítése volt. Ám ez az év más szempontból is jelentős, ugyanis Szolnok ekkor vált hitközségi székhellyé, a jászsági és a nagykunsági mellett Heves és Borsod hitközségei is a városhoz kerültek. A század végére a saját költségen fenntartott, általuk vezetett elemi iskola mintaintézménnyé lett, melynek megye szerte jó híre volt. De a gyors ütemű fejlődést mutatja az 1891-ben átadott ezer kötetes kizárólag magyar nyelvű ifjúsági könyvtár felállítása is.
Ekkoriban merült fel egy új, nagyobb zsinagóga építésének gondolata is. A tervezgetést néhány évvel később tettek követték, és 1898 tavaszán a város által adományozott telken Vaskovics Antal ceglédi mester megkezdte az építkezést. A nagyméretű, neológ zsinagógát néhány hónappal később, 1899 augusztus 29-én szentelték fel. Az épületet Baumhorn Lipót tervezte, akinek nevéhez számtalan, a 19-20. század fordulóján felépült magyarországi zsinagóga köthető. Életművének egy viszonylag korai darabja a szolnoki, téglalap alapú, központi kupolás épület, amely a polgárosodó, újítani vágyó zsidó közösség igényeit mutatja. A városi környezetbe már beilleszkedett, vallási reformokat sürgető, valamint a hagyományokhoz szigorúan ragaszkodó ortodox közösségek közötti szakadásra hazánkban 1868-ban került sor. Bár a szolnoki zsidóság zömmel az újítások mellett foglalt állást, mindkét fél kompromisszumkésznek bizonyult, nem folytattak évekig tartó vitákat, így az országos tendenciák ellenére szakadásra nem került sor a városban. A megállapodás értelmében a kis létszámú ortodox közösség külön imaegyesületet alakított és továbbra is a régi zsinagógát használta. A reformok támogatói pedig birtokukba vették a Tisza-parton álló dekoratív épületet, amelynek belső tere már az új eszméket tükrözi. A díszes és ünnepélyes belső megjelenés mellett az újítások közé tartozott például az egyházi zene, énekkarral és orgonával (amelyen az első időszakban a szomszédos református templom orgonistája játszott).
A századfordulót követően tovább folytatódott a település zsidó hitközségének gyarapodása, míg más városokban folyamatosan csökkent, addig Szolnokon egyenletesen nőtt az izraelita vallásúak száma. 1936-ban megalakult a Menóra Ifjúsági Önképzőkör, valamint az Ifjúsági Kultúregyesület, 1933-39 között pedig szépirodalmi és társadalmi folyóiratot jelentettek meg Hitélet címmel. A zsinagóga épülete mellett 1932-ben átadták a Mártírok Templomát, majd 1935-ben a kultúrházat.
A virágzó hitközségnek a második világháború vetett véget, az akkor Szolnokon élő izraelita vallású személyek közül körülbelül 800-an vesztették életüket a holokauszt során. Ez, valamint az 1940-50-es évek kivándorlásai oly mértékben lecsökkentették a közösség létszámát, hogy már nem tudták fenntartani a zsinagógát, így az értékesítés mellett döntöttek. Az 1960-as években a város megvette az épületet, felújíttatta, és 1972 óta Szolnoki Galéria néven a Damjanich János Múzeum kiállítóhelyeként főképp képzőművészeti tárlatoknak ad otthont. A régi, ortodox zsinagógát a háború után lebontották, az egykori kultúrházban pedig a Tisza Mozi kapott helyet. Napjainkban egyedül a Mártírok Temploma látja még el eredeti feladatát, a megfogyatkozott szolnoki zsidó hitközség emellett egy kisebb imatermet használ összejövetelein.