Profile
Az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség és az újkori Szarvas története gyakorlatilag egyszerre vette kezdetét. A gyulai uradalom, Békés megye mintegy öthatoda, benne a szarvasi pusztával 1720-ban került báró Harruckern János György birtokába, aki rengeteg potenciált látott a területben. Az elnéptelenedett földterület megszerzése után az újdonsült birtokos első dolga az volt, hogy minél hamarabb benépesítse azt. Harruckern felhívást intézett az ország lakosaihoz, és igyekezett kedvező feltételekkel a birtokaira csábítani minél több embert. A felhívás eredményes volt, és hamarosan sorra érkeztek a jobbágyok a szomszédos Csabáról, valamint Magyarország északi részeiről, Nógrád, Gömör, Abaúj, Zólyom és Pest vármegyékből. Az első bevándorlók evangélikus tótok voltak, akik – tartván a központi erőltetett katolizációtól – a letelepedésük első feltételéül a vallásszabadságot kötötték ki. A letelepült népességnek aztán az első teendői között szerepelt az egyház megszervezése – lelkész megválasztása és templom felépítése, még 1722-ben. Ebből a körülményből adódóan az egyház valósággal összenőtt a községgel már az újratelepítés kezdetétől fogva.
A szarvasi evangélikusok már 1723-ban felépítették az első templomukat, valószínűleg vályogból, valamint a még megtalálható török épületek maradványaiból. Azonban nem bizonyult valami tartósnak ez a konstrukció, mert hat év múlva összeomlott. 1729-ben engedélyt kapott a község, hogy új templomot építsen. Szarvas második lelkésze, a karizmatikus Markovitz Mátyás működése alatt oltárral, toronnyal harangokkal látták el ezt a templomot. Azonban a második, 1729-ben épült templom is tönkrement, roskadozni kezdett, így 1759-ben engedélyt kaptak a szarvasiak újabb templom építésére, de csak olyan anyagból és terjedelemben, mint amilyen az előző volt. Ez nyilvánvalóan mutatja azt, hogy az evangélikusok még mindig hátrányos megkülönböztetésben részesültek. Hiszen továbbra is ugyanolyan építőanyagból kellett építeni a templomot, mint amilyenből már kétszer is összedőlt pár évtized leforgása alatt, illetve a méretnek is maradnia kellett, ami 1729-ben még elég tágas volt, viszont az addigi népességszám-emelkedés miatt az ugyanakkora tér már nyilvánvalóan nem elegendő. Mindezek ellenére a szarvasiak még ugyanabban az évben, 1759-ben felépítették immár harmadik templomukat.
A mai Ótemplom 1788-ban épült fel Tessedik Sámuel és Boczkó Dániel lelkészek működése alatt, gyakorlatilag Tessediknek köszönhetően. Az 1759-ben, szintén nem megfelelő minőségű és tartósságú építőanyagokból épült templom az 1780-as évek elején már erősen roskadozott. 1786-ban a szarvasiak megkapták az engedélyt, hogy annak helyébe új templomot emeljenek, immár megfelelő, szilárd anyagból. Ez az építkezés aztán olyan kevés költséggel járt, hogy a lakosok azzal vádolták meg Tessediket, hogy az kincset talált, amit eltitkolt előlük, és abból finanszírozta a templomépítés költségeit. Azonban Tessedik maga ismerteti az építkezés költséghatékony mivoltát és módját. Ennek egyik pillére, hogy rendkívül hatékonyan és célirányosan osztotta ki a lelkész az építkezéssel járó feladatokat, bevonva a gyerekeket is. A másik fontos költségcsökkentő tényező pedig az alapanyagok első kézből való beszerzése és olcsó szállítása. Az egyházi gondnoknak 400 váltóforintot adott, és azzal bízta meg, hogy utazzon Máramarosra, ott vásároljon fenyőfát, azt szállítsa a Tiszán Csongrádig, majd onnan a Körösön Szarvasig. Így a faanyagot első kézből az eladótól vásárolta kedvező áron, és mivel nem volt közvetítő, a szállítás sem került sokba. Aztán a felesleges famennyiséget pedig 400 forintért sikerült eladni, így a templomépítéshez szükséges faanyag gyakorlatilag ingyen volt. Tessedik hatékony és leleményes szervezésének köszönhetően a templom mindenféle külön adóztatás, koldulás és gyűjtés nélkül, a régi torony renoválásával együtt három éven belül épült fel a szarvasi egyházközösség 27000 forintnyi önkéntes adományaiból. Ezt követően a templom 1938-ban és az 1960-as években esett át némi tatarozáson. 1988-ban, a 200 éves évfordulóra ismét felújították, majd pedig 2009-ben megújult a külső és belső festés, valamint a toronyóra, a csillár és az elektromos hálózat is.
Térkép
Sorry, no records were found. Please adjust your search criteria and try again.
Sorry, unable to load the Maps API.
Leírás
Az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség és az újkori Szarvas története gyakorlatilag egyszerre vette kezdetét. A gyulai uradalom, Békés megye mintegy öthatoda, benne a szarvasi pusztával 1720-ban került báró Harruckern János György birtokába, aki rengeteg potenciált látott a területben. Az elnéptelenedett földterület megszerzése után az újdonsült birtokos első dolga az volt, hogy minél hamarabb benépesítse azt. Harruckern felhívást intézett az ország lakosaihoz, és igyekezett kedvező feltételekkel a birtokaira csábítani minél több embert. A felhívás eredményes volt, és hamarosan sorra érkeztek a jobbágyok a szomszédos Csabáról, valamint Magyarország északi részeiről, Nógrád, Gömör, Abaúj, Zólyom és Pest vármegyékből. Az első bevándorlók evangélikus tótok voltak, akik – tartván a központi erőltetett katolizációtól – a letelepedésük első feltételéül a vallásszabadságot kötötték ki. A letelepült népességnek aztán az első teendői között szerepelt az egyház megszervezése – lelkész megválasztása és templom felépítése, még 1722-ben. Ebből a körülményből adódóan az egyház valósággal összenőtt a községgel már az újratelepítés kezdetétől fogva.
A szarvasi evangélikusok már 1723-ban felépítették az első templomukat, valószínűleg vályogból, valamint a még megtalálható török épületek maradványaiból. Azonban nem bizonyult valami tartósnak ez a konstrukció, mert hat év múlva összeomlott. 1729-ben engedélyt kapott a község, hogy új templomot építsen. Szarvas második lelkésze, a karizmatikus Markovitz Mátyás működése alatt oltárral, toronnyal harangokkal látták el ezt a templomot. Azonban a második, 1729-ben épült templom is tönkrement, roskadozni kezdett, így 1759-ben engedélyt kaptak a szarvasiak újabb templom építésére, de csak olyan anyagból és terjedelemben, mint amilyen az előző volt. Ez nyilvánvalóan mutatja azt, hogy az evangélikusok még mindig hátrányos megkülönböztetésben részesültek. Hiszen továbbra is ugyanolyan építőanyagból kellett építeni a templomot, mint amilyenből már kétszer is összedőlt pár évtized leforgása alatt, illetve a méretnek is maradnia kellett, ami 1729-ben még elég tágas volt, viszont az addigi népességszám-emelkedés miatt az ugyanakkora tér már nyilvánvalóan nem elegendő. Mindezek ellenére a szarvasiak még ugyanabban az évben, 1759-ben felépítették immár harmadik templomukat.
A mai Ótemplom 1788-ban épült fel Tessedik Sámuel és Boczkó Dániel lelkészek működése alatt, gyakorlatilag Tessediknek köszönhetően. Az 1759-ben, szintén nem megfelelő minőségű és tartósságú építőanyagokból épült templom az 1780-as évek elején már erősen roskadozott. 1786-ban a szarvasiak megkapták az engedélyt, hogy annak helyébe új templomot emeljenek, immár megfelelő, szilárd anyagból. Ez az építkezés aztán olyan kevés költséggel járt, hogy a lakosok azzal vádolták meg Tessediket, hogy az kincset talált, amit eltitkolt előlük, és abból finanszírozta a templomépítés költségeit. Azonban Tessedik maga ismerteti az építkezés költséghatékony mivoltát és módját. Ennek egyik pillére, hogy rendkívül hatékonyan és célirányosan osztotta ki a lelkész az építkezéssel járó feladatokat, bevonva a gyerekeket is. A másik fontos költségcsökkentő tényező pedig az alapanyagok első kézből való beszerzése és olcsó szállítása. Az egyházi gondnoknak 400 váltóforintot adott, és azzal bízta meg, hogy utazzon Máramarosra, ott vásároljon fenyőfát, azt szállítsa a Tiszán Csongrádig, majd onnan a Körösön Szarvasig. Így a faanyagot első kézből az eladótól vásárolta kedvező áron, és mivel nem volt közvetítő, a szállítás sem került sokba. Aztán a felesleges famennyiséget pedig 400 forintért sikerült eladni, így a templomépítéshez szükséges faanyag gyakorlatilag ingyen volt. Tessedik hatékony és leleményes szervezésének köszönhetően a templom mindenféle külön adóztatás, koldulás és gyűjtés nélkül, a régi torony renoválásával együtt három éven belül épült fel a szarvasi egyházközösség 27000 forintnyi önkéntes adományaiból. Ezt követően a templom 1938-ban és az 1960-as években esett át némi tatarozáson. 1988-ban, a 200 éves évfordulóra ismét felújították, majd pedig 2009-ben megújult a külső és belső festés, valamint a toronyóra, a csillár és az elektromos hálózat is.