Profile
A város református egyházközösségének története a 16. század derekán kezdődött, 1561-63 között ugyanis a szolnoki vár börtönében raboskodott Szegedi Kis István, a neves kálvinista prédikátor, későbbi püspök. Ám Mahmud bég, eleget téve a helyi lakosok kérésének, megengedte, hogy napközben a városi piacon vagy magánházakban hirdesse Isten igéjét és csak éjszakára kellett visszatérnie a börtönbe. Minden bizonnyal akadt néhány helyi lakos, aki már ekkoriban is hitrokonának tartotta a híres tudóst, és prédikációi nyomán valószínűleg hívő közösséget hagyott hátra távozásakor.
A török kiűzését követő ellenreformáció miatt azonban a Szolnokon élő rkálvinistáknak távozniuk kellett, és csak 1703-ban, a kuruc seregek győzelme után tértek vissza páran a településre. Az akkor itt állomásozó helyőrség katonái közt is voltak reformátusok, a többi között Csiszár István és Seres György, Rákóczi két vámtisztje, nekik köszönhetően indult meg újra a gyülekezeti élet. Tunyogi István személyében lelkésze, majd Szentgyörgyi Dániel érkezésével tanítója is lett a közösségnek. Csakhogy 1711-ben a Rákóczi szabadságharc bukását követően a gyülekezet feloszlott, a hitélet megszűnt Szolnokon.
A szolnoki református egyház csak a 19. század közepén támad fel ismét, a betelepülő vasutasoknak és tisztviselőknek köszönhetően. A közösség hosszú időn át egy átalakított lakóházban tartotta az istentiszteleteket, eleinte a tószegi, majd az abonyi lelkész látta el a szolgálatukat. A szolnoki gyülekezet 1867-től leányegyházzá, 1887-től pedig anyaegyházzá vált és ebben az évben a városba érkezett az első állandó lelkipásztoruk, Csekey István, aki 1911-ig irányította a közösség életét.
Az 1880-as években a gyülekezetet nagyjából 800 fő alkotta, így a szerény imaház már nem tudta kiszolgálni a közösség igényeit. Már ekkor megfogalmazódott egy állandó templom építésének ötlete, a kivitelezési munkálatok azonban csak 1891-ben kezdődtek meg. A Tisza-parton álló szolnoki református templom tervezője Sztehló Ottó evangélikus építészmérnök, kivitelezője Kocsis Lajos aradi építész volt. A téglagótika hagyományait követő, ötszög alaprajzú épület belső terében elhelyezett Úr asztala fenyőfából készült, a szószék díszesen faragott, az orgonát pedig a pécsi Angster cég készítette. A bokrétaünnepséget 1894 júliusában tartották, és püspöki engedéllyel ez év szilveszterén lezajlott az első istentisztelet is, habár a felszentelésre csak 1895 júliusában került sor.
A 20. század első évei békés gyarapodásban teltek, a Csekey István helyére érkező Soós László belmissziói munkát végzett és vasárnapi iskolát hozott létre. Az első világháború azonban megakasztotta a növekedést, a harcok idején sokáig segédlelkész sem volt Szolnokon, a templomot és a lelkészlakást több találat érte, később mindkettőt kirabolták, számos ott őrzött iratot pedig megsemmisítettek a fosztogatók. Ennek ellenére az 1920-as években ismét fejlődésnek indult a gyülekezet, egyházi vegyeskart szerveztek, a vasárnapi iskola mellett női bibliakör és diákegyesület alakult. Az 1930-as években felépült egy ifjúsági otthon (a mai gyülekezeti terem), felújították a kántorlakást, emellett elkészült egy új parókia, és idővel a templomtorony megrongálódott kakasát is újra cserélték.
A békés egyházépítő munkát a második világháború tört ketté, a templomot és a lelkészlakot ismét kirabolták, ráadásul mivel Szolnok kiemelt katonai célpont, a lakosok közül is sokan elmenekültek. De ezeken a veszteségeken is túllendül a közösség, az 1940-es években helyre hozták a megrongálódott templomot, újraöntötték a háború során elhurcolt harangokat, felújították az orgonát és az épületet Szabó Imre püspökhelyettes 1948-ban ünnepélyes keretek között megáldotta.
Az 1950-es évek légköre nem kedvezett az egyházépítésnek, megakad a szolnoki anyaegyházközösség élete is, újabb fellendülésre majd csak az 1970-es évektől került sor. Dr. Szokogy Gyulát 1963-ban Balogh József követi a lelkipásztori tisztségben, majd 1976-tól Hamar István és szintén lelkész felesége vette át a feladatot, 2006 óta pedig Végh Miklós a szolnoki gyülekezet lelkipásztora.
Térkép
Sorry, no records were found. Please adjust your search criteria and try again.
Sorry, unable to load the Maps API.
Leírás
A város református egyházközösségének története a 16. század derekán kezdődött, 1561-63 között ugyanis a szolnoki vár börtönében raboskodott Szegedi Kis István, a neves kálvinista prédikátor, későbbi püspök. Ám Mahmud bég, eleget téve a helyi lakosok kérésének, megengedte, hogy napközben a városi piacon vagy magánházakban hirdesse Isten igéjét és csak éjszakára kellett visszatérnie a börtönbe. Minden bizonnyal akadt néhány helyi lakos, aki már ekkoriban is hitrokonának tartotta a híres tudóst, és prédikációi nyomán valószínűleg hívő közösséget hagyott hátra távozásakor.
A török kiűzését követő ellenreformáció miatt azonban a Szolnokon élő rkálvinistáknak távozniuk kellett, és csak 1703-ban, a kuruc seregek győzelme után tértek vissza páran a településre. Az akkor itt állomásozó helyőrség katonái közt is voltak reformátusok, a többi között Csiszár István és Seres György, Rákóczi két vámtisztje, nekik köszönhetően indult meg újra a gyülekezeti élet. Tunyogi István személyében lelkésze, majd Szentgyörgyi Dániel érkezésével tanítója is lett a közösségnek. Csakhogy 1711-ben a Rákóczi szabadságharc bukását követően a gyülekezet feloszlott, a hitélet megszűnt Szolnokon.
A szolnoki református egyház csak a 19. század közepén támad fel ismét, a betelepülő vasutasoknak és tisztviselőknek köszönhetően. A közösség hosszú időn át egy átalakított lakóházban tartotta az istentiszteleteket, eleinte a tószegi, majd az abonyi lelkész látta el a szolgálatukat. A szolnoki gyülekezet 1867-től leányegyházzá, 1887-től pedig anyaegyházzá vált és ebben az évben a városba érkezett az első állandó lelkipásztoruk, Csekey István, aki 1911-ig irányította a közösség életét.
Az 1880-as években a gyülekezetet nagyjából 800 fő alkotta, így a szerény imaház már nem tudta kiszolgálni a közösség igényeit. Már ekkor megfogalmazódott egy állandó templom építésének ötlete, a kivitelezési munkálatok azonban csak 1891-ben kezdődtek meg. A Tisza-parton álló szolnoki református templom tervezője Sztehló Ottó evangélikus építészmérnök, kivitelezője Kocsis Lajos aradi építész volt. A téglagótika hagyományait követő, ötszög alaprajzú épület belső terében elhelyezett Úr asztala fenyőfából készült, a szószék díszesen faragott, az orgonát pedig a pécsi Angster cég készítette. A bokrétaünnepséget 1894 júliusában tartották, és püspöki engedéllyel ez év szilveszterén lezajlott az első istentisztelet is, habár a felszentelésre csak 1895 júliusában került sor.
A 20. század első évei békés gyarapodásban teltek, a Csekey István helyére érkező Soós László belmissziói munkát végzett és vasárnapi iskolát hozott létre. Az első világháború azonban megakasztotta a növekedést, a harcok idején sokáig segédlelkész sem volt Szolnokon, a templomot és a lelkészlakást több találat érte, később mindkettőt kirabolták, számos ott őrzött iratot pedig megsemmisítettek a fosztogatók. Ennek ellenére az 1920-as években ismét fejlődésnek indult a gyülekezet, egyházi vegyeskart szerveztek, a vasárnapi iskola mellett női bibliakör és diákegyesület alakult. Az 1930-as években felépült egy ifjúsági otthon (a mai gyülekezeti terem), felújították a kántorlakást, emellett elkészült egy új parókia, és idővel a templomtorony megrongálódott kakasát is újra cserélték.
A békés egyházépítő munkát a második világháború tört ketté, a templomot és a lelkészlakot ismét kirabolták, ráadásul mivel Szolnok kiemelt katonai célpont, a lakosok közül is sokan elmenekültek. De ezeken a veszteségeken is túllendül a közösség, az 1940-es években helyre hozták a megrongálódott templomot, újraöntötték a háború során elhurcolt harangokat, felújították az orgonát és az épületet Szabó Imre püspökhelyettes 1948-ban ünnepélyes keretek között megáldotta.
Az 1950-es évek légköre nem kedvezett az egyházépítésnek, megakad a szolnoki anyaegyházközösség élete is, újabb fellendülésre majd csak az 1970-es évektől került sor. Dr. Szokogy Gyulát 1963-ban Balogh József követi a lelkipásztori tisztségben, majd 1976-tól Hamar István és szintén lelkész felesége vette át a feladatot, 2006 óta pedig Végh Miklós a szolnoki gyülekezet lelkipásztora.